7. rész

Délután már unottan ültünk a tv előtt nálam. Valami filmet néztünk, és közben pattogatott kukoricát ettünk. Egészen pontosan csak Bill figyelt a filmre, mert én közben elvesztem a gondolataimban. A fejemet a vállára hajtottam és azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet három hét alatt beleszeretni valakibe, úgy, hogy előtte még sosem láttad szemtől szemben, csak rád mosolygott az újságok címlapjáról. Igazándiból, amikor még nem ismeretem személyesen akkor sosem foglalkoztam vele. Sosem néztem meg alaposan az újságban lévő képeket amin szerepelt, csak mindig átfutottam rajta és sosem kötöttek le a cikkek sem, amik róla szóltak.
Végül aztán el is aludhattam, mert csak arra riadtam fel, hogy Tom mint egy elmebeteg rúgja be a bejárati ajtót, és kiabálni kezd:
- Rajtaütés! Nem rosszalkodunk gyerekek! Hoztam nektek meggyes pitét, hogy lássátok, mennyire örülök, hogy összejöttetek!
Aztán leteszi a pitét az előszoba szekrényre és elkezd ugrálni meg tapsikolni, mint egy kisgyerek, közben pedig úgy nevet, hogy majdnem megfullad. Erre már én is kimegyek az előszobába.
- Tom nyugodj meg! - próbálja meg Bill lecsillapítani a testvérét.
- Ha nem hagyod abba a nevetést, meg fogsz fulladni. - próbálkozom én is. Erre hirtelen elhallgat, és komolyan rám néz.
- Tudom. - válaszolja határozottan - de ez akkor is olyan tök jó!
Majd felkel és odanyújtja nekem a sütit.
- Kössz. - válaszolom megilletődve, majd beviszem a konyhába.

- Akkor most jártok? - kérdezi Tom, miután mindannyian leültünk a konyhában. Erre Billel egymásra nézünk és elkezdünk mosolyogni.
- Igen. - válaszolja határozottan Bill.
- És szabad tudnom, hogy hogyan kerültetek ti egy szertárba?
- Hát Bill elkért óráról, és lefizette a tanárt, és aztán majdnem meglátott egy másik tanár és így, be kellett bújnunk a szertárba, mert az volt a legközelebb... és... aztán ott maradtunk... aztán pedig hívtad Billt. - válaszolok neki.
- Ja, szóval csak úgy ottmaradtatok, és vártatok mi? - kérdezi nevetve. Erre Bill egy kicsit meglöki.
- Igen, ahogy mondod. - nézek erősen a szemébe.
- Jó befogtam, meg ne egyél! - tartja fel a kezét Tom.
- Nem megyünk inkább bulizni ma? - veti fel az ötletet Bill.
- Én már elígérkeztem ma estére. - mondom.
- És hova? - kíváncsiskodik Bill.
- Az egyik barátnőmmel megyünk vacsorázni, mert hazajött Londonból, és van mit megdumcsizni!
- Értem. - mondta csalódottan.
- Bocsi de ezt nem mondhatom csak úgy le.
- Jó, nincs semmi baj. - mosolyog.
- Attól mi még elmehetünk, Bill!! - mondja Tom.
- Igen, szerintem is! - helyeselek.
- Nah jó! - mondja - Tom addig úgysem hagy békén!
- Ahogy mondod tesó!

Este hétkor már egy eldugott kis étteremben ücsörgök narancslét iszogatva.
- Szabad ez a hely? - mutat a velem szemben levő székre egy hosszú fekete hajú lány mosolyogva.
- Niki! - állok fel meglepetten és megölelem.
- Szia csaj! - köszön. Rendelünk majd beszélgetni kezünk.
- Mesélj mi újság veled? - kérdezem.
- Az első és legfontosabb, ami történt velem, az az hogy szerelmes lettem! - meséli boldogan.
- Szóval van pasid? - nevetek fel.
- Nem az nincs, ő tulajdonképpen csak egy egyéjszakás volt. Aztán találkoztunk még egyszer vagy kétszer és ha minden igaz itt van Münchenben. Többek között ezért is jöttem haza! Meg persze miattad is. - mosolyog.
- Reméltem is! De akkor ez most plátói? - kérdezem.
- Olyasmi! De mégsem egészen, mert a száma megvan és holnap valószínű, hogy felhívom!
- Azt gondoltam! - mosolygok.
- És veled történt valami említésre méltó amíg nem voltam itt?
- Hát... van barátom! Igaz csak ma óta, de akkor is!!!! - mondom.
- Tényleg? És ki? - kíváncsiskodik.
- Nyugi! Majd holnap bemutatom. - mondtam neki.
Vacsi után mindketten mentünk a dolgunkra. Először azon gondolkoztam, hogy felhívjam-e Billt és menjek-e utánuk, de aztán végül eltettem magam másnapra.

Véleményeteket ide várja az író: zsofimano@freemail.hu