6. rész

Hétfőn délelőtt már éppen az unalmas töri órán készültem elaludni, mikor Bill berontott és kihívta a folyósóra a tanárt, majd egy 10 perc múlva mindketten bejöttek a terembe.
- Míra Schmidt pakoljon össze és menjen haza! - adta ki az utasítást.
- Én? - kérdeztem.
- Igen maga! - monda mérgesen. Én azonnal elkezdtem összepakolni a cuccom és elindultam kifelé. A többiek persze rögtön elkezdtek sugdolózni.

Az iskola folyósón Billel némán mentünk egymás mellett, mikor megszólaltam:
- Nehogy azt hidd, hogy miattad jöttem ki, egyszerűen csak kapóra jöttél, mert már úgyis majdnem elaludtam!
- Persze! Egy percig sem gondoltam mást! - mondja vigyorogva, és csak néz rám.
- Most mi ilyen vicces? - kérdezem morcosan.
- Hát csak... szép vagy!
- Hát csak ne nézz rám!
- Míra! - ránt oda magához - látod a csillogást a szememben?
Nyeltem egy nagyon és közben próbáltam nem a szemébe nézni, de ez nem nagyon sikerült. Már nem is voltam sem mérges, sem durcás, és legszívesebben megcsókoltam volna, de nem tettem. Ilyen könnyen nem adom meg magam.
- Látod? - fogja meg erősen a karom.
Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem.
- Látod ugye? - kérdezi halkan, majd megpuszilja a nyakam.
- Igen látom. - súgom a fülébe és azt érzem, hogy a szívem a torkomban dobog és ha nem tartana ilyen erősen akkor összeesnék. Hirtelen megcsókolt, én pedig egy cseppet sem tiltakoztam.
- Hogy intézted el, hogy elengedjenek? - kérdezem nevetve, miután eltávolodtam tőle.
- Az maradjon az én titkom. - mosolyog rám.
- De most inkább menjünk, mielőtt meglát az igazgató. - mondom, és elkezdem húzni magam után. A tesi szertár felé indulunk el és mikor elmegyünk az ajtó mellett a folyosó sarkán egy tanárt látunk meg közeledni, mire Bill hirtelen visszahúz és beráncigál a szertárba.
- Most mi van? - kérdezem halkan - nem azt mondtad, hogy elkértél?
- Elkértelek igen, de nem éppen legális módon. - mondja suttogva.
- Megfenyegetted a tanárt? - kérdezem ijedten.
- Lefizettem. - válaszolja lemondóan.
- Lefizetted? Komolyan lefizetted?
- Nem, komolytalanul fizettem le. - mosolyog majd megcsókol, és már annyira belemélyedünk, hogy észre sem vesszük, hol is vagyunk tulajdonképpen.
Negyed óra után - amikor már egyikünkön sincs felső - észbekapok.
- Nem gondolod, hogy ezt nem itt kéne? - kérdezem két csók között - akárki benyithat.
- Akkor zárd be az ajtót. - puszilja meg a vállam - vagy inkább majd én - hajol oda és elfordítja a kulcsot.
- De Bill... menjünk inkább hozzám! Ha már úgyis elkértél, akkor minek maradjuk itt?
- Mert én addig nem bírom ki, amíg odaérünk hozzád! Ilyen állapotban nem vagyok képes vezetni!
- Akkor majd vezetek én!
- Míra... téged egyáltalán nem csigáz fel, hogy itt a tesi szertárban...?- karolja át a derekam.
- De igen. - karolom át a nyakát és már senki más nem érdekel.

Közel háromnegyed óra múlva ziláltan dőlök neki az egyik szekrénynek.
- Hát ez... - mondja Bill fáradtan.
- Csodálatos volt! - fejezem be a mondatot.
- Az.

Eközben Tom sík ideg, mivel Bill azt mondta neki, hogy egy fél óra és otthon van. Fel - alá járkál a lakásban, és percenként hívogatja a testvérét.

A szertárban azt vesszük észre, hogy rezeg Bill földön heverő farmerja, egészen pontosan az egyik zsebe. A fiú odasétál és kikaparássza a farzsebéből a telefont.
- Halo? - szól bele egy picit még mindig lihegve.
- Hol a fenében vagy? - kérdezi idegesen Tom - már, fél órája hívogatlak!
- Nyugi nem történt semmi! Mírával vagyunk egy szertárban.
- Bezártak titeket egy szertárba? És mért lihegsz? - kérdezi mit sem sejtve, de aztán leesik neki minden - Na ne! Ti egy szertárban? Együtt? Hát ez még nekem is sok! Ilyet még én sem csináltam soha!
- Na jó, Tom nem kérünk atyai beszédet! Dugulj el inkább! És nem tudom, mikor érek haza! - mondja Bill, majd lerakja a telefont és mosolyogva rám néz.

Véleményeteket ide várja az író: zsofimano@freemail.hu