2. rész

Miután hál' istennek szombat van, és még sikerült is magam összekapni egy óra alatt - ami azért valljuk be rekordidő nálam - úgy gondoltam elmegyek és shoppingolok egyet, meg amúgy is akartam már venni valami jó ruhát a koncertre.
Közel két óra vásárolgatás után már úgy éreztem, hogy nem bírják tovább a lábaim, ha azonnal nem ülök le. Így hát most már tényleg semmi nem akadályozhatott meg abban, hogy beüljek az ott lévő nyüzsis McDonalds-ba és bedobjak egy sajtburgert, nagyadag sültkrumplival. És miután ez is megvolt irány haza.

Most délután 2 óra van és azon gondolkozom, hogy Bill vajon mikor hív majd.
- De az is lehet, hogy egyáltalán nem fog hívni... - röppen fel a gondolat a fejemben, de azonnal el is hesegetem. Ha másért nem legalább a koncert miatt kéne hívnia. Unottan ülök le a kanapéra és bekapcsolom a tv-t. De, láss csodát a telefon mégiscsak megszólal. Ijedten ugrok fel, és a készülékhez sietek.
- Szia! Ki vagy? - szólok bele vidáman.
- Szia bogárkám! - szól bele a nagyim.
- Mama! - mondom csalódottan - mi újság veled?
- Mi az kincsem, nem az én hívásomat vártad? - kérdezi nevetve
- Hát... nah mind egy inkább hagyjuk... - nevetek én is - inkább azt mond, minek köszönhetem a hívásod?
- Igazándiból semmi különös nincs, csak hallani akartam a hangod! És ott mi újság?
- Itt nem történik semmi, tiszta dög unalom, azon kívül, hogy találkoztam egy írtóra helyes fiúval! De ezt majd máskor elmesélem! - mondom - Te viszont összejöttél már végre azzal a szimpatikus bácsival, azzal aki ott lakik az utcában?
- Ugyan, hagyd már Míra! Semmi nem is volt köztünk! - mondja, de én ismerem, és pontosan tudom, hogy mennyire zavarban van mindig, ha erre a témára rákérdezek nála.
- Na jó nem kérdezősködök. - adom meg magam - de szerintem nem tesz neked jót, hogy a papa halála óta - ugyanis ő már 15 éve halott - egyedül vagy, és az az öregúr pedig nagyon aranyos! Hogy is hívják?
- Filip. - mondja unottan.
- Nah jó, szóval Filip bácsi térdei biztosan megremegnek, ha csak rád néz, és epekedve várja, hogy végre igent mondj a randi meghívására. - bohóckodok.
- Neked szerintem túl élénk a fantáziád kiscsillagom. - nevet - de most le kell tennem, mert valaki csönget! Szia, és vigyázz magadra!
- Biztosan Filip keres. - mondom még gyorsan a telefonba, de már csak sípolást hallok. Aztán pedig a bejárati ajtó csöngőjét. Odacsoszogok a malackás mamuszomba és kinyitom. Előttem egy baseball sapis, egyenruhás ember áll, hatalmas nagy virágcsokorral a kezében.
- Jó napot! Itt lakik egy bizonyos Míra Schmidt? - kérdezi egy idegen fickó.
- Igen én vagyok.
- Ezt önnek küldték. - nyomja a kezembe a hatalmas virágcsokrot - kérem itt írja alá. - tart elém egy papírt
- Oké... - írom alá és bemegyek a házba. Először egy vázát keresek aztán pedig jobban szemügyre veszem a virágokat, nagyon szép liliomok. Ez a kedvenc virágom. Aztán pedig automatikusan valami cetlit kezdek benne keresni, hogy meg tudjam, vajon ki küldte? És meg is van. Villám gyorsan nyitom ki a borítékot és elkezdem olvasni a kis kártyán lévő szöveget

"Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember elképzeli... még sokkal jobban!
3-kor a parkban!"
Bill

Elkezdtem mosolyogni majd az órámra pillantottam. 14:30. Akkor még épp időben vagyok. Gyors magamra kaptam egy farmert, áthúztam a pólómat, felhúztam a legújabb tornacipőm - ugyanis gyűjtöm őket - és már indultam is.
Bill a parkban egy padon ült és a telefonját birizgálta.
- Szia!- ültem le mellé.
- Jajj megijesztettél! - ugrott meg majd adott két puszit miközben a telefonját idegesen próbálta elrakni a zsebébe - Különben szia!
- Nagyon szépek a virágok. - mondtam.
- Reméltem, hogy tetszenek majd. - mosolyodott el.
- Igen. Nos mit szólnál ha elmennénk fagyizni? - vetettem fel az ötletet.
- Gyere menjünk!

Miután megvettük a fagyit, sétálgattunk egy kicsit a belvárosban.
- Na és mesélj magadról! - mondtam.
- Hát túl sok minden nincs amit még nem tudhatsz az újságokból. Van egy ikertesóm Tom, nomeg ott a banda is, gondolom hallottál már róla.
- Még jó hogy! - nevetem el magam.
- És barátnőd az van? - kérdezem teljesen váratlanul. Erre szemmel láthatóan megint egy kicsit feszült lesz és idegesen néz össze-vissza.
- Nem... nincs - válaszolja zavartan - mit szólnál, ha bemutatnám neked személyesen is Tomot? - tereli a témát.
- Rendben.
Bill pillanatok alatt odarendelt valami feltűnően nagy, sötétített ablakú autót és már indultunk is. Az ikrek nem laktak messze, mindössze 5 perc autózás után a kocsi megállt egy eldugott belvárosi utcában, ahonnan hatalmas luxus háztömbök bejáratai nyíltak.
- Jé nem is tudtam, hogy ilyen is van ebben a városban! - fordultam Bill felé miután alaposan szemügyre vettem a házakat. - tiszta eldugott New York.
- Akkor most már tudod. - tolt be a kapun.
Fel lifteztünk a hatodikra, majd egy hatalmas nagy lakásba léptünk be.
- Már meg is jöttél? - hallottam a nappaliból egy kiabálást.
- Igen. - válaszolt Bill - és hoztam még valakit.
Erre Tom hirtelen kint termett az előszobában.
- Tom ő itt Míra. - mutatott be én pedig nem tudom mért de nagyon kínosan éreztem magam - Míra ő pedig a tesóm, Tom.
- Szia szépségem!- Tom.
- Szia... - mondtam egészen megilletődve.
A nap végére már kezdtem egészen feloldódni, beavattam a fiúkat uncsi kis életembe, elmeséltem az apám halálát, hogy anyukámat nem ismerem, és hogy pár évig a nagyim nevelt... Nagyon sokat beszélgettünk és közben rájöttem, hogy akárhányszor csak Billre pillantottam mindig kis pillangók termettek a gyomromban és a lábaim is egészen elkezdtek remegni. Igazán sosem voltam még szerelmes, talán mert nem hittem benne igazán, vagy egyszerűen csak a balszerencse miatt. Mindig óvakodtam a nagy szerelmektől, nehogy valaki átverjen és csalódást okozzon, de ez az egész most egy csapásra megváltozott bennem és ott, abban a pillanatban úgy éreztem hogy bármilyen vakmerő dologba belemennék, és nem érdekelnének a következmények, vagy, hogy utána mi lesz és csalódnom kell-e.

Véleményeteket ide várja az író: zsofimano@freemail.hu