1. Rész:

17 éves létemre egyedül élek egy sorházban, Münchenben. Apukám 8 éves koromban halt meg és minden vagyonát rám hagyta a hamburgi hatalmas villájával és az egész országot behálózó étteremláncával együtt. Halála után a nagymamám nevelt, de a végrendelet szerint miután betöltöttem 16-ot én is kezelhetem a vagyont, így már több mint egy éve egyedül élek. Unalmas hétköznapjaimat egy még uncsibb gimiben tengetem, vagy itthon vagyok és tanulok. Itthon vagyok most is és lázasan keresek egy újságot amiben a közelgő Pink koncertről vannak infók.
- Eric mindjárt jövök, csak beszaladok a városba- szólok a kertésznek aki épp egy rózsabokor átültetésével szenved, miután közel fél óra keresgélés után végre megtaláltam az újságot amit kerestem.
- Rendben- válaszol és tovább ügyködik a rózsabokorral. Egy pillanatra megállok és elgondolkodok rajta, hogy segítsek-e neki, de végül belenyilall a gondolat a fejembe, hogy ha nem sietek még a végén elviszik előlem az utolsó jegyet is.
15 perc múlva már idegesen ácsorgok a jegyirodában, a sorban és azt figyelem, hogy az előttem álló szőke cica vajon még ma megtalálja-e a pénztárcáját, és valószínűleg a mögöttem álló két pasi is ezen gondolkodik. Egy kicsit oldalra fordulok, hogy jobban szemügyre vegyem a mögöttem álló egyik pasit. Fekete hosszú haja van, festett körmei és elég lányos vonásai. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy tényleg pasi-e de végül nyugtázom magamban, hogy ha alaposabban megnézem, nem is olyan ronda, sőt egészen szexi ezekkel a vonásokkal, majd mielőtt belemehetnék abba, hogy egész "csúnya" gondolatok jussanak eszembe már sorra is kerülök.
- Jó napot, két jegyet szeretnék. - igazándiból fogalmam sincs mért kértem úgy két jegyet, hogy még nincs is kivel elmennem, de most már úgy is mind egy, egyedül pedig semmiképp nem szeretnék elmenni.
- Nagy szerencséje van hölgyem- kezd bele az eladónő - ezek az utolsó jegyek.
Egy kicsit mosolyra húzódik a szám, majd hátra fordulok és a két pasi ideges tekintetével találkozok, majd a feketére bájosan rámosolygok, mire ő megnyalja a szája szélét. Kifizetem a két jegyet és lelépek.

Másnap reggel arra ébredek, hogy valaki mint az idióta nyomja a csengőt. Akár a lassított felvétel kikelek az ágyból, magamra kapom a fürdőköpenyem és belebújok a papucsomba.
- Megyek már- kiabálom le, de az idegesítő csengő továbbra is szól. Mikor kinyitom az ajtót köpni - nyelni nem tudok.
- Menyit kérsz a jegyekért? - szegezi nekem a kérdést a tegnapi fekete hajú fiú.
- Mivan? - nézek rá értelmesen - előbb inkább gyere be - állok el az ajtóból, majd becsukom utána.
- Tehát mennyit kérsz értük? - teszi fel újra a kérdést és olyan közel lép hozzám, hogy érzem a leheletét.
- Nem eladóak
- Áruk azért biztos van - vágja rá.
- Áruk az van csak nem eladóak - ismétlem meg - szóval ha csak ezért idejöttél, akkor akár mehetsz is, és különben is honnan tudtad, hogy itt lakom?
- Vannak kapcsolataim
- Oh, akkor biztos tudsz még szerválni valahonnan egy jegyet...
- És ha azt mondom, hogy nem csak ezért jöttem?
- Akkor megkérdezem, hogy mért.
- Reménykedtem benne, hogy ezzel az ürüggyel nem küldesz el azonnal...
- Reménykedni lehet - mondom egészen halkan-  de még a nevedet sem tudom.
- Bill.
- Örvendek Bill - lépek hátra egy lépést és a kezemet  nyújtom - Míra.
- Örvendek Míra - fogja meg a kezem, és megint közelebb jön és én már most érzem, hogy ez nem egy egyszerű barátság lesz...
- És mit szólnál, ha ketten mennénk a koncertre? Úgysem tudok kivel elmenni.
- Oké - válaszolja, de látom, hogy most nem ez érdekli a legjobban.
- Akkor felírom a számom, és majd keress.
A cetlit a kezébe nyomom, kinyitom előtte az ajtót és kajánul vigyorgok rá.
- Jó akkor majd hívlak. - mondja csalódottan és ad két puszit, majd mikor már majdnem kilép az ajtón a keze után kapok:
- Vagy még mást is szerettél volna? - kérdezem még mindig vigyorogva.
- Hát... - mosolyodik el ő is.
- Nah jól van inkább menjél. - mondom neki viccesen .
- Oké, úgyis sietek... - mondja - de akkor majd hívlak!
- Rendbenn- csukom be utána az ajtót.
Miután elment egy sóhajtás kíséretében leülök a nappaliban, és azon gondolkozom, hogy mi fog meg annyira ebben a srácban. És így elsőre nagyon aranyosnak tűnik nekem ez a Bill. Egy kicsit elmosolyodom, majd szépen lassan nekiindulok a reggeli szokásos teendőknek.

Véleményeteket ide várja az író: zsofimano@freemail.hu